Most nyaralni vagy itt?
Ja. Aöbbi csajjal. 'Anegy pasim, 'ekinndol gozikegy 'lajfúrón.
Az jó.
Még mindig mélyeket lélegeztem: próbáltam oxigénhez jutni, hogy kitisztuljon a fejem. Én nem értettem Jamie-t: feleakkora, mint én, a súlya is csak feleannyi vagy még kevesebb, de akármennyit ittunk, sose ártott meg neki. Az biztos, hogy nem öntötte ki titokban a poharát; arról tudnék, mert engem áztatott volna el. Rájöttem, hogy a lány végre engem is észrevett. Megbökte a vállam, de fokozatosan derengeni kezdett, hogy nem először tette.
Hé mondta.
Mi van? kérdeztem kínlódva.
Jóvagy?
Aha bólintottam lassan, és reméltem, megelégszik a válasszal; aztán oldalra néztem és felkaptam a fejem, mintha épp akkor vettem volna észre a plafonon valami roppant érdekeset és fontosat. Jamie megbökött a lábával.
Mi van? kérdeztem megint; nem is próbáltam felnézni rá.
Egész éjjel itt akarsz maradni?
Mi van? kérdeztem. Nem. Miért, kész vagy? Na jó hátratettem a kezem, hogy kitapogassam az oszlopot, aztán megtaláltam, és ellöktem magam, abban a reményben, hogy nem csúszom el a sörtől síkos padlón.
Talán jobb lenne, ha most letennél, Frankie pajtás mondta Jamie, keményen bökdösve. Megint elnéztem oldalra, majd fel, és bólintottam. Hátammal az oszlopnak támaszkodva lejjebb csúsztam, amíg gyakorlatilag a földön guggoltam. A lány lesegítette Jamie-t. Jamie vörös haja és a lány szőke haja hirtelen bántóan rikítónak tűnt az ekkor már fényesen kivilágított teremben. Duncan közeledett felénk a súrolókefével meg egy nagy vödörrel, útközben a hamutálakat ürítve és letörölve ezt-azt. Kínlódva próbáltam feltápászkodni, aztán éreztem, hogy Jamie és a lány jobbról-balról belém karol és felsegít. Most már hármat láttam mindenből, és azon tűnődtem, vajon hogy lehetséges ez mindössze két szemmel. Abban sem voltam biztos, hogy hozzám beszélnek-e vagy nem.
Aha mondtam arra az esetre, ha hozzám beszélnének, aztán éreztem, hogy a vészkijáraton át kivezetnek a friss levegőre. Vécére kellett mennem, és minden egyes lépéssel mintha jobban rángatóztak volna a beleim. Egy szörnyű látomásban úgy láttam a testemet, mint ami majdnem teljes egészében két egyenlő nagyságú rekeszből áll: az egyikben vizelet van, a másikban emésztetlen sör, whisky, chips, pörkölt mogyoró, nyál, slejm, epe, meg néhány darabka hal és főtt krumpli. Az agyamnak valamelyik beteg része hirtelen maga elé képzelt egy tányért, rajta zsírban úszó rántotta, körülötte fodrosra zsugorodott sült angolszalonna, benne apró zsírtócsákkal teli üregecskék, a tányér külső oldalán kocsonyássá alvadt zsírdarabok. Leküzdöttem a gyomromból felbuzgó szörnyű ingert. Próbáltam szép dolgokra gondolni, aztán amikor egyetlen ilyen sem jutott az eszembe, elhatároztam, hogy arra koncentrálok, ami körülöttem folyik. A kocsma előtt voltunk, mentünk a bank melletti járdán: mellettem az egyik oldalon Jamie, a másikon a lány. Ködös és hűvös éjszaka volt, nátriumfénnyel égtek az utcai lámpák. Magunk mögött hagytuk a kocsma szagát, és próbáltam némi friss levegőt juttatni a fejembe. Érzékeltem, hogy enyhén dülöngélve járok, és olykor-olykor nekitántorodom Jamie-nek vagy a lánynak, de nem valami sokat tehettem az ügyben; kicsit úgy éreztem magam, mint azok a régi dinoszauruszok, amelyeknek gyakorlatilag külön agyuk volt a hátsó lábaik irányítására. Nekem mintha mindegyik végtagra külön agyam lett volna, de mind megszakították egymással a diplomáciai kapcsolatokat. Imbolyogtam és dülöngéltem tovább, ahogy tőlem tellett, bízva a szerencsémben és a mellettem gyalogoló két emberben. Őszintén szólva, egyikükben sem volt sok bizodalmam: Jamie túl kicsi volt, hogy elkapjon, ha tényleg elzuhanok, a lány meg, ugyebár, lány volt. Minden bizonnyal túl gyenge; de még ha nem is, úgy számítottam, simán hagyná, hogy szétloccsantsam a fejem a járdán, mert a nők szeretik kiszolgáltatott helyzetben látni a férfiakat.
|
|
|
Nés tikett emmindi gígyvattok? érdeklődött a lány.
Hogy vagyunk mi? kérdezte Jamie, bár szerintem a kérdéséből hiányzott a kellő elrettentő erejű felháborodás.
'Át hogy ottül szavállán.
Jaj, nem, ez csak azért van, hogy jobban lássam a zenekart.
|
|
|
'Álstennek. 'Ár aszittem, a klóra sígyártok.
Naná! Bemegyünk a fülkébe, Frank a vécét használja, én meg a fenti víztartályt.
'ülyülsz!
Aha mondta Jamie a vigyorgástól eltorzult hangon. Én is mentem velük, ahogy bírtam, hallgattam ezt a sok sületlenséget. Kicsit ideges voltam Jamie-re, amiért beszél arról, hogy mit csinálok a vécén, még ha csak viccből is; tudja, milyen érzékeny vagyok erre. Csak egyszer vagy kétszer fordult elő, hogy cukkolt azzal az érdekesnek tűnő sporttal, amelyet a Cauldhame Arms (és minden bizonnyal minden más hely) férfivécéjében űznek, és amely abban áll, hogy pisilés közben el kell találni a piszoárban úszkáló cigarettacsikkeket.
Bevallom, megesett, hogy néztem Jamie-t játék közben, és meglehetősen imponált nekem a dolog. A Cauldhame Arms kiváló adottságokkal rendelkezik ehhez a sporthoz: a földön van egy hosszú vályúszerű csatorna, amely hosszában végigmegy az egyik fal mellett, a másik mellett félig, és az egészben csak egyetlen csatornanyílás van. Jamie szerint a játék célja az, hogy az átázott csikket eljuttassuk onnan, ahol éppen van, végig a csatornán, majd le a fedő nélküli nyíláson, útközben a lehető legnagyobb kárt téve benne. Pontok járnak minden falicsempéért, amely mellett a csikk elhalad (bónuszpontokat kaphatsz, ha sikerül lejuttatni a csatornanyíláson, vagy ha a csatornának a nyílástól legtávolabb eső pontjáról indulsz), a csikkben okozott pusztításért a jelek szerint igen nehéz feladat a csikk elégett végén képződő kis fekete kúp szétmállasztása , és az este során eltüntetett minden egyes csikkért.
A játék űzésére jóval korlátozottabb lehetőségeket kínálnak azok az egyszemélyes, öblös piszoárok, amelyek manapság népszerűbbnek tűnnek, de Jamie ezekkel még soha nem kísérletezett: annyira alacsony, hogy legalább egy méterrel hátrább kell állnia, és onnan beívelnie a folyadékfeleslegét.
Mindenesetre, mintha az egészet azért találták volna ki, hogy érdekesebbnek tűnjön a távolsági pisilés, engem azonban a kegyetlen sors megfosztott ettől a lehetőségtől.
őbátyád vagy ismi?
Nem, ő a barátom.
'Smindi gígyrrészki?
Aha, szombat éjszaka általában így.
Ez természetesen égbekiáltó hazugság. Ritkán rúgok be annyira, hogy ne tudnék beszélni vagy egyenesen járni. Ezt Jamie-nek is megmondtam volna, ha képes lettem volna megszólalni, és nem az köti le minden figyelmemet, hogy egyik lábamat a másik után rakjam. Most már nem voltam benne olyan biztos, hogy kitaccsolok, de az agyamnak ugyanaz a felelőtlen, ártó szándékú része valószínűleg csak pár neuron, de gyanítom, minden agyban vannak effélék, és mint tudjuk, nagyon kevés kétes huligánelem is elég ahhoz, hogy az egész agynak rossz hírét keltse olykor még mindig a hideg tányérral, a rántottával meg a szalonnaszeletekkel volt elfoglalva, és ilyenkor majdnem rókáztam. Minden akaraterőmre szükség volt, hogy hegyormokon fújó hűs szellőkre vagy a hullámok vájta homokban kirajzolódó vízárnyék mintájára gondoljak olyasmikre, amik számomra mindig a tisztaságot és a frissességet testesítették meg, és segítettek elterelni a figyelmemet a gyomrom tartalmáról.
|
|
|
Viszont még annál is kegyetlenebbül kellett pisilnem, mint korábban. Jamie és a lány ott mentek szorosan mellettem, belém karolva, miközben minduntalan beleütköztem valamelyikükbe, de a részegségem addigra már olyan stádiumba jutott ahogy a távozás sietségében gyorsan elfogyasztott két pint sör és a kísérőként ivott whisky is bekapcsolódott lázasan száguldó véráramomba , hogy akár egy másik bolygón is lehettem volna, legalábbis ami a kívánságom megértetésére való esélyeimet illeti. Ott mentek kétoldalt, egymással beszélgetve, összehordva mindenféle baromságot, mintha isten tudja milyen fontos dolgokról beszélnének, én meg, akinek az agya többet ért, mint a kettőjüké együttvéve, és aki létfontosságú információkkal rendelkeztem, egy árva szót sem voltam képes kinyögni.
Kellett hogy legyen valami módja. Próbáltam rázni a fejem, hogy kitisztuljon, meg továbbra is mélyeket lélegezni. Egyenletes tempóra váltottam. Minden erőmmel a szavakon gondolkoztam, azon, hogy vajon miképpen is hozzuk őket létre. Kipróbáltam a nyelvemet és ellenőriztem a torkom. Muszáj összeszednem magam. Kommunikálnom kell. Körülnéztem, miközben átkeltünk egy úttesten; láttam az alacsony falhoz erősített utcatáblát (Union Street). Jamie-hez fordultam, majd a lányhoz, krákogtam egyet és egészen érthetően így szóltam:
Nem tudom, vajon ti ketten is osztoztatok-e avagy, ha úgy tetszik, osztoztok-e még ma is, ami egyáltalán nem lehetetlen; akár mindketten, akár külön-külön, de legfőképpen is engem leszámítva abbéli téveszmémben, melynek köszönhetően, mondhatni, tévedésben leledzettem a túlnani utcatáblán olvasható szavak jelentését illetően, de tény és való, abban a hiszemben voltam, hogy az unió" szó a fent nevezett köztéri kiírásban a dolgozó emberek szövetségét jelöli, s akkoriban azon a véleményen voltam, hogy az ilyen utcanévadás városatyáink szocialista gondolkodásának tanúbizonysága; ezen felbuzdulva úgy éreztem, nem veszett még oda minden remény az osztályharcban elérni óhajtott béke, avagy legalábbis tűzszünet esélyeinek vonatkozásában, ha a szakszervezetek kiválóságának effajta elismerése egy ilyen tiszteletreméltó és nagy fontosságú útkereszteződés megjelölésére is igénybe vétetik, de be kell vallanom, rögvest kiábrándultam eme sajnálatosan és túlzottan optimista eszmémből, midőn jó atyám isten nyugosztalja a humorérzékét tájékoztatott róla, hogy a helyi kiválóságok ennek a mindaddig független államalakulatnak több száz helyi önkormányzatával egyetemben az angol és a skót parlament épp akkoriban megpecsételt egyesülése előtt tisztelegtek, miközben tekintetük előtt kétségkívül az a haszon lebegett, amelyet a hatalomátvételnek e korai formájából hajthatnak.
|
|
|
A lány Jamie-re nézett.
'Zmondottvamit?
Szerintem csak krákogott felelte Jamie.
'Inthabanánról bszéltvóna.
Banánról? kérdezte Jamie hitetlenkedve, miközben a lányt nézte.
Á, nem mondta az, rám nézve és a fejét csóválva. Kzárdolog.
Ennyit a kommunikációról, gondoltam. Nyilvánvalóan mind a kettő annyira berúgott, hogy meg sem értik a helyes kiejtéssel beszélt angolt. Mélyet sóhajtottam, ahogy egyikükről a másikra néztem, miközben lassan haladtunk végig a főutcán, el a Woolworth és a közlekedési lámpa mellett. Előrenéztem, és azon gondolkoztam, mi a fenét fogok most csinálni. Átsegítettek a következő útkereszteződésen is; majdnem elhasaltam, amikor belebotlottam a túlsó oldalon az útpadkába. Hirtelen nagyon élesen éreztem, mennyire sebezhető az orrom és az összes elülső fogam, ha esetleg úgy adódik, hogy bármilyen, az egy méter per szekundum parányi töredékénél nagyobb sebességgel kerülnek kapcsolatba a porteneili járdák gránitkövével.
'Mmega zegyikbrátmal a zerdészetbe men tünkvé gigasz ervíztakon fenna 'egyekben, 'etven nerrepesztettünk, úccsúszkál tunk összvisz szmint egy krosszpályán.
Komolyan?
Jézusom, ezek még mindig a motorokról beszélgettek.
Detény leghovavisszük?
Anyámhoz. Ha még fenn van, főz nekünk egy teát.
' Zanyádhoz?
Ja.
Ó, ne!
Villámcsapásként ért a megvilágosodás. Annyira nyilvánvaló volt, hogy nem is értettem, miért nem jöttem rá korábban. Nem volt több vesztegetni való idő, és nem volt semmi értelme tétovázni tudtam, mindjárt szétrobban a hólyagom , így aztán leszegett fejjel kitéptem magam Jamie és a lány közül, és rohantam végig az utcán. Megszököm; bemutatom az Eric-trükköt, hogy találjak valami jó csendes helyet, ahol hugyozhatok.
Frank!
'Eszóra kozzál mánbazmeg, mifasz ütöbbléd?
A járda még mindig a két lábam alatt volt, amelyek nagyjából úgy mozogtak, ahogy kellett nekik. Hallottam, hogy Jamie és a lány kiabálva szaladnak utánam, de addigra már elrohantam a régi halsütő meg a háborús emlékmű mellett, és kezdtem gyorsulni. Felduzzadt hólyagom nem sokat javított a helyzeten, de nem is akadályozott annyira, mint féltem.
|
|
|
Frank! Gyere vissza! Frank! Állj már meg! Mi a baj? Frank, te dilinyós, kitöröd a nyakad!
'Addmen jenazőnyaka!
Nem! Ő a barátom! Frank!
Befordultam a Bank Streetre, végigcsörtettem rajta, épp hogy kikerülve két lámpaoszlopot, éles fordulattal bekanyarodtam az Adam Smith Streetre, és elérkeztem a McGarvie benzinkúthoz és autószerelő műhelyhez. Fékezve beszaladtam a kiszolgálóterületre, be az egyik kút mögé; alig kaptam levegőt, böfögtem, és lüktetett az egész fejem. Leeresztettem a kordgatyámat és leguggoltam, hátammal az ötcsillagos kútnak támaszkodva és mélyeket lélegezve, ahogy a gőzölgő vizelet tócsába gyűlt a betonköpenyen, amely olyan érdes volt, mint a fakéreg.
Léptek kopogtak, és tőlem jobbra árnyék vetült a betonra. Megfordultam, és Jamie-t láttam.
Hó-hó-hó kapkodta a levegőt; egyik kezével megtámaszkodott egy kúton, ahogy enyhén előrehajolt és a lábát nézte, miközben másik kezét a térdére tette. Mellkasa hullámzott.
Hát-há-há-hát itt-há-vagy. Phúúúúú...
Leült a két kút közös talapzatára, és egy darabig a bolthelyiség elsötétített üvegét bámulta. Én is gubbaszkodtam, ernyedten a kútnak támaszkodva, várva, hogy az utolsó cseppek is kiürüljenek. Botladozva hátrább léptem és nehézkesen leültem a talapzatra, aztán tántorogva felálltam és felhúztam a nadrágom.
Miért csináltad? kérdezte Jamie, még mindig zihálva.
Egy kézmozdulatot tettem felé, miközben a nadrágszíjammal bajlódtam. Megint kezdődött a hányinger, ahogy a kocsmai füst ruháimról felszálló szaga felerősödve az orromba szállt.
Ne azt akartam mondani, Ne haragudj", de aztán a szó inkább okádássá változott. Agyam antiszociális része hirtelen újra a zsíros rántottára és az angolszalonnára gondolt, és a gyomrom gejzírként tört fel. Kétrét görnyedve öklendeztem és okádtam, éreztem, hogy a beleim görcsösen öklömnyi labdává zsugorodnak odabenn. Akaratomtól független volt és eleven; valahogy így érezhetnek a nők, amikor rugdalózik bennük a baba. A kitörés ereje végigkaparta a torkomat. Jamie kapott el, ahogy épp elesni készültem. Úgy álltam ott, mint egy félig becsukott bicska, miközben nagy zajjal összefröcsköltem az egész betont. Jamie egyik kezével a nadrágomat fogta hátul, hogy ne essek hasra, a másikat meg a homlokomra tette, miközben motyogott valamit. Én tovább hánytam; most már nagyon fájt a gyomrom; a szememet elöntötte a könny, folyt az orrom, és olyan volt a fejem, mint egy épp szétrepedni készülő érett paradicsom. A rohamok szüneteiben próbáltam lélegzethez jutni, s így végül hányadékdarabkákat nyeltem vissza, köhögtem és köpködtem egyszerre. Hallgattam magamat, ahogy ezek a rettenetes zajok törnek fel belőlem, mint amikor Eric begőzöl a telefonban, és reméltem, senki nem jár arra, hogy ilyen méltatlan és kiszolgáltatott helyzetben lásson. Abbahagytam, jobban éreztem magam, aztán újrakezdődött, és tízszer olyan rosszul voltam. Jamie segítségével oldalra húzódtam, és négykézlábra ereszkedtem a beton egyik aránylag tiszta részén, ahol már réginek tűntek az olajfoltok. Köhögtem, fröcsögve köpködtem, párszor üresen öklendeztem, aztán hátrazuhantam Jamie karjába, lábamat felhúzva az államig, hogy enyhítsem a gyomorizmok sajgását.
Jobban vagy? kérdezte Jamie. Bólintottam. Kicsit előredőltem, így most egyszerre támaszkodtam a fenekemre és a sarkamra, fejemet a térdem közé dugva. Jamie megveregette a vállamat.
Mindjárt vége, Frankie pajtás.
Érzékeltem, hogy pár másodpercre elmegy. Néhány érdes papírtörülközővel tért vissza, amelyeket a kiszolgálóterület automatájából vett ki; az egyikkel megtörölte a számat, a másikkal az arcom többi részét. Még ki is dobta őket a szemetesbe.
Noha még mindig részegnek éreztem magam, fájt a hasam, a torkom pedig olyan volt, mintha két sündisznó épp most vívott volna ott élethalálharcot, azért sokkal kevésbé voltam rosszul.
Köszönöm sikerült kinyögnöm, és megpróbáltam felállni. Jamie felsegített.
Jézusom, Frank, szörnyű, hogy mit művelsz magaddal.
Aha mondtam, miközben ingujjammal megdörzsöltem a szemem, és körülnéztem, hogy lássam, még mindig egyedül vagyunk-e. Párszor vállon veregettem Jamie-t, aztán elindultunk ki a nyílt utcára.
Ahogy az elhagyatott utcán sétáltunk, mélyeket lélegeztem, miközben Jamie a könyökömnél fogva támogatott. A lány nyilvánvalóan elment, de én nem bántam.
Miért rohantál el úgy?
Megráztam a fejem.
Ki kellett mennem.
Micsoda? nevetett Jamie. De hát miért nem mondtad?
Nem ment.
Csak mert itt volt egy lány is?
Nem azért feleltem köhögve. Nem tudtam beszélni. Túl sokat ittam.
Micsoda? nevetett Jamie.
Bólintottam.
Igen.
Megint felnevetett, és a fejét csóválta. Továbbmentünk.
Jamie anyja még fent volt, és főzött nekünk teát. Nagydarab nő, és mindig zöld pongyolában van, ha esténként kocsma után találkozom vele, amikor és ez gyakran előfordul a fia és én nála kötünk ki. Nem annyira elviselhetetlen, még akkor sem, ha úgy tesz, mintha jobban szeretne, mint amennyire ezt tudom valójában szeret.
Hát, fiacskám, nem egy leányálom, ahogy kinézel. Na gyere, ülj le ide, és felteszek egy kis teát. Jaj, szegénykém!
Belenyomtak egy székbe a tanácsi lakás nappalijában, miközben Jamie a fogasra akasztotta a kabátjainkat. Hallottam, ahogy ugrál az előszobában.
Köszönöm brekegtem kiszáradt torokkal.
Tessék, kicsikém. Akarod, hogy begyújtsak neked? Nem fázol?
Megráztam a fejem, ő mosolygott, bólogatott, a vállamat paskolgatta, aztán puha léptekkel kiment a konyhába. Jamie bejött, és leült a székem melletti díványra. Rám nézett, és vigyorogva csóválta a fejét.
Hát jól elintézted magad. De még hogy! Tapsolt egyet, és előrelendült a díványon; kinyújtott lábbal ült. Én a szememet forgattam és félrenéztem.
Semmi gond, Frankie pajtás. Pár csésze tea, és rendbe jössz.
Hú mondtam reszketve.
Hajnali egy körül indultam haza, józanabbul és jó alaposan kiáztatva teában. A gyomrom és a torkom már majdnem normálisan működött, bár a hangom még mindig rekedtes volt. Elköszöntem Jamie-től meg az anyjától, és a külvároson átgyalogolva elmentem a szigetre vezető dűlőútig, majd végig a dűlőn a sötétben, időnként bekapcsolva kis zseblámpámat, a híd és a ház felé.
Csendes séta volt a nedves rétek, dűnék és a bokros legelő mellett. A saját neszezésemen kívül semmit nem hallottam, csak néha-néha a városon végighajtó kamionok távoli dübörgését. Az égbolt nagyobb részét felhők borították, a hold csak halványan világított; ha előrenéztem, semmilyen fényt nem láttam.
Eszembe jutott, hogy két éve, nyár közepén, amikor egyszer a városon túli hegyekben tett egész napos gyalogtúra után az esti szürkületben jöttem végig ezen az ösvényen, a sűrűsödő éjszakában különös, folyamatosan változó fényeket láttam kint a sziget fölött és messze a szigeten túl a levegőben. Kísértetiesen imbolyogtak és mozogtak; olyan súlyos, testi módon csillogtak, változtatták a helyüket és ragyogtak, ahogy a levegőben semminek nem lenne szabad. Egy darabig csak álltam és figyeltem őket, rájuk irányítva a távcsövet, és időről időre mintha szerkezeteket véltem volna észrevenni az alakváltoztató fényábrák körül. Valami hidegség járt át akkor, és agyam lázasan próbálta racionálisan megmagyarázni, mit látok. Gyorsan körbenéztem a sűrű félhomályban, aztán megint vissza azokra a távolban villódzó, mélységes csendbe burkolózó lángtornyokra. Úgy lebegtek ott az égen, mint a szigetre letekintő tűzarcok, mint valami, ami vár.
